Nemzetközi bírósághoz fordulhat Azerbajdzsán, amennyiben Oroszország nem ismeri el, hogy légvédelmük lőtte le az Azerbaijan Airlines (AZAL) utasszállító repülőgépét december 25-én – írja a The Guardian.
Tovább folytatódtak az egyeztetések a szlovák és magyar fél között a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében, közölte az Energiaügyi Minisztérium a Facebook oldalán. A minisztérium közlése szerint minden korábbinál jobb esély mutatkozik a hosszú ideje húzódó jogvita lezárására, ami akár már az idei évben megvalósulhat. Az ügy egészen 1997-ig nyúlik vissza, amikor is a hágai Nemzetközi Bírósági mindkét felet elmarasztalta az eleinte közös beruházásként indult, de végül csak a szlovák fél által megvalósított projekt miatt.
Friss adatokat közöltek a palesztin hatóságok arról, hogy mennyit változott a Gázai övezetben élők száma az Izrael elleni háború kezdete óta – írja az al-Dzsazíra.
Megelégelte kilenc, a létezéséért küzdő szigetország a nagy szennyező országok károsanyag-kibocsátását és ezért hétfőn mérföldkőnek számító tárgyalás sorozatot kényszerítettek ki a hágai Nemzetközi Bíróságon, amelynek ítélete bár nem kötelező érvényű, de precedenst teremthet és számos más ügyet elindíthat világszerte.
António Guterres ENSZ-főtitkár a héten találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami miatt Ukrajna azonnal hivatalos úton is jelezte elégedetlenséget. A nemzetközi szervezet diplomatája ugyan azzal védekezik, hogy a kijevi béketervek mellett állt ki, Kijev szerint a találkozó súlyos bizalomvesztést okozhat.
A Fülöp-szigetek a háború szítása helyett a feszültségek diplomáciai úton történő rendezésében hisz, ám nem hagyja magát megfélemlíteni - szögezte le vasárnap ifjabb Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnök, miután újabb összetűzés történt a Fülöp-szigeteki haditengerészet és a kínai parti őrség között a Dél-Kínai-tenger vitatott hovatartozású részein.
Nem csillapodik a feszültség a Dél-kínai-tengeren, miután a kínai parti őrség legnagyobb hajóját a régióba telepítették. A politikusok attól tartanak, hogy a lépés tovább növeli az ellentéteket a keleti nagyhatalom és az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító Fülöp-szigetek között – számolt be a South China Morning Post.
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság által Izraellel szemben indított eljárás keretében felszólította pénteken Izraelt, hogy azonnal állítsa le katonai offenzíváját a dél-gázai Rafah városa ellen és vonuljon ki a területről a palesztin lakosságra leselkedő további kockázatok elkerülése érdekében.
Az ENSZ Nemzetközi Bírósága megvitatja Dél-Afrika által kért új sürgősségi intézkedéseket Izrael rafahi műveletei miatt - írta a The Times of Israel.
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) felszólítja Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében - tájékoztatott Joan E. Donoghue amerikai ügyész, az ENSZ hágai székhelyű bíróságának elnöke pénteken azon eljárás keretében, amelyet Dél-Afrika indított Izraellel szemben ideiglenes intézkedések meghozatalát kérve.
A Nemzetközi Bíróság holnap dönt az Izrael elleni sürgősségi intézkedésekről Dél-Afrika népirtási keresete után - írta meg a Reuters.
Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár Izraeli látogatásán csütörtökön.
Izraelt népirtással vádolják a Nemzetközi Bíróságon a Gázai övezetben elkövetett atrocitásokért. Jeruzsálem tagadja a vádakat és a Hamászt okolja a konfliktusért - írta a Reuters.
Nicolas Maduro venezuelai elnök kedden kijelentette, hogy engedélyezné az olajkutatást egy olyan területen, amely vita tárgyát képezi Guyanával. Az elnök ezen kívül bemutatta Venezuela új, hivatalos térképét is, amely értelmében annektálták egy független ország több mint kétharmadát.
Venezuelában az emberek elsöprő többséggel szavazták meg vasárnap, hogy a szomszédos Guyana ellenőrizte, Venezuelával határos, olajban gazdag Essequibo térségben önálló állam alakuljon. Guyana azt vetette a caracasi kormány szemére, hogy a referendummal Essequibo annexióját készíti elő.
A Fülöp-szigetek nem zárkózik el attól, hogy további országok vegyenek részt a kritikus pontnak számító dél-kínai-tengeri járőrözésben. Korábban az Egyesült Államok és Ausztrália volt az ország partnere ebben.
Aki vét a jog ellen, rögtön retorzióval nézhet szembe.
Korlátozta az elektromos akkumulátorgyártó, hogy ki vehet a papírjaiból a hétfői részvénykibocsátás során.
Eldurvult a helyzet a két ország között az elmúlt napokban.
Azt kellene biztosítani, hogy a klímavédelem ne jelentsen gazdasági terhet.
Figyelmeztette az izraeli hadsereget, és óva intett az antiszemitizmus-kártya bedobásától.
Az OpenAI átalakításáról egyeztetnek, hogy megnyílhasson az út a befektetők előtt.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?